Kiss Pál Tamás: "Ez egy ilyen hétvége volt"

Komoly hullámvasutazás volt a 2012-es GP3-as hétvége második silverstone-i futama Kiss Pál Tamás számára. Az OXXO Energy Drink pilótája a verseny első köreiben feljött a 11.-ről a 7. helyre a szemerkélő esőben, majd az egyre inkább felszáradó pályán a 19. helyig csúszott vissza az esőgumikon. A végén kijött slickekért, és a verseny második leggyorsabb körét megfutva a 14. helyen végzett.
Silverstone ismét nem hazudtolta meg a hírnevét, hiszen hihetetlenül kaotikus és változatos futamot láthattak a nézők, és elképesztő, hogy 14 körbe ennyi fordulat belefér. Tamás számára kivételesen peches hétvége volt ez a mostani, amiről mindent elmond, hogy végül pont az az eső babrált ki vele, amire pedig oly nagyon várt egész hétvégén. Tudniillik, az, hogy csak a verseny legelején esett, egy taktikai csatává vagy még inkább egy szerencsejátékká alakította át a versenyt, hiszen tulajdonképpen az döntött el mindent, hogy ki mikor, milyen gumikkal volt kint épp a pályán.



Tamás így a végén már csak annyit tehetett, hogy az utolsó körben keretbe foglalta a hétvégéjét, amit pontosan úgy fejezett be, ahogy a pénteki szabadedzésen elkezdte – abszolút második leggyorsabb idővel, lila (leggyorsabb) középső szektorral. Hogy közte mi történt, azt jobb lenne mihamarabb elfelejteni és csak a kellő tanulságokat levonni belőle. A pilóta is erre fog törekedni.

"Volt itt minden, őszintén szólva nehéz is rekonstruálni a történéseket, annyi esemény volt a pályán – kezdte futam utáni értékelését az Atech CRS GP versenyzője -. Úgy döntöttem, hogy esőgumin kezdek, mert ez az elején jó ötletnek tűnt. A rajtot tökéletesen kaptam el, és egy pillanatra már 7. is voltam, igaz, Aaro Vainio egyből visszaelőzött – a pályán kívül. Ezt követően elkezdett száradni a pálya, és innentől csak szenvedtem az esőgumin, befordulni is alig bírtam a kanyarokba, úgyhogy kijöttem a bokszba slick gumikért. Mire ezek bemelegedtek, buktam négy további pozíciót, így visszacsúsztam a 19. helyre, és onnan kezdtem el visszajönni."



"A 11-12. helyet még elérhetőnek éreztem, de Marlon Stöckinger kicsit felöklelt az egyik kanyarban, ami miatt megpördültem, de tudtam folytatni a versenyt. A végén futottam még egy második leggyorsabb kört és egy leggyorsabb középső szektort. Remélem, ezért is megbüntetnek – nevetett kínjában a fiatal pilóta, majd hozzátette: Ez egy ilyen hétvége volt, akadt benne kimagasló pozitívum és kimagasló negatívum is, de az eredmény sajnos az utóbbi halmazba tartozik. Ami balszerencse elképzelhető, az mind utol is ért minket ezen a hétvégén, de nem is mondok többet, mert ilyenkor úgyis minden csak magyarázkodásnak tűnik kívülről. Most ezt dobta a gép, remélem, legközelebb jobb lesz" – zárta le magában a hétvége megpróbáltatásait Tamás.

A GP3-as sorozat következő futamát két hét múlva rendezik Hockenheimben, majd egy hétre rá következik Kiss Pál Tamás legfontosabb versenye az évben, a hungaroringi Magyar Nagydíj.


     






Feliratkozás Leiratkozás

Az OXXO Energy Drink versenyzői a piros napokon versenyeznek.



Május 2013
KeSzCsSzVa
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  


Június 2013
KeSzCsSzVa
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930


Július 2013
KeSzCsSzVa
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031