Rozgonyi Ákos minden hétvégén keményen edz!
Május 27-én Nyársapáton rendezték az utánpótlás Mx2-es bajnoki fordulót, ahol
az
OXXO Energy Drink ifjú motocross versenyzője,
Rozgonyi Ákos 125 köbcentis motorral állt rajthoz.
Már a szabadedzésen látszott, hogy a mezőny első felében tud végezni a profin előkészített fellazított és mélyen belocsolt pályán, ahol tavaly a 85-sel hatalmasat esett. Az időmérőn a 18-19 éves, négyütemű motorral versenyző fiúk között alig néhány tizeddel lemaradva az első háromtól, a 4-ik rajtpozíciót sikerült megszereznie Ákosnak, amivel nagy meglepetést okozott a mezőnyben, sokan mentek oda hozzá oda gratulálni.
"Örültünk nagyon - meséli Ákos -,
de tudtuk, hogy a jó tempó nem elég, kell egy jó rajt is, és némi szerencse, amiből most nem jutott elég. Az első rajtnál sokadiknak fordultam a rajtkanyarban, de a méréskor az első egyenes végén már 9-ik voltam. Nagy küzdéssel sorra előzgettem a versenytársakat, és a lendület még az utolsó körben sem fogyott ki, amikor még sikerült a futamot sokáig vezető Nagy Patrikot és a ponttáblázat dobogósát Tóth Józsefet is megelőzni, így felkerültem a 4-ik helyre.
Nagy csalódásunkra a leintés előtt 100 méterrel leállt a motor, ugyanis kifogyott a benzin, így pedig csak 9-ik lettem. A második futam hasonlóan kezdődött mint az első, a középmezőnyben rajtoltam, és a futam feléig már a 6-ik helyre zárkóztam fel, amikor is elkezdett csúszni a kuplung, és sajnos ki kellett állni."

Június 1-én Ligeten egy meghívásos versenyen indult Ákos:
"A versenyen szerettem volna 85-ös és 125-ös kategóriában is indulni, de ez nem volt lehetséges, mivel a csütörtöki edzésen a 125-ös motoron feladta a szolgálatot a gyújtás, és az alkatrész nem érkezett meg. Így csak 85-ben tudtam indulni, ahol mindössze hárman voltunk, a 65-ben pedig egyetlen egy ember, így nem volt kérdés, hogy a 65 és a 85 egybe lesz indítva. Az egész versenyt csak egy edzésnek fogtam fel, mivel egy nagyon jó pálya ez a ligeti, legfőképp a szép stílusra és a látványosságra akartam törekedni. A pálya jól elő volt készítve, szépen lehúzva és belocsolva. Az edzéseken is látszott, hogy sokkal gyorsabb vagyok mint a többiek, ez a futamokon is így lett, mivel mind a két futamot toronymagasan megnyertem."
"Másnap a Dirtparkba mentünk edzeni Komlóra - meséli lelkesen Ákos -.
Erről a pályáról már hallottunk hideget meleget, őszintén megmondom, hogy nagyon kellemesen csalódtam ebben a pályában, nekem nagyon tetszett, nagyon örültem, hogy Magyarországon végre találkoztam egy olyan pályával, amilyenekkel az Európa-bajnoki futamokon. Nekem személy szerint nagyon tetszik a pálya, nincs benne teljesíthetetlen akadály még 85-sel sem, de mégis nagyon lendületes. Még több ilyen kéne Magyarországra!!! Köszönöm Balázsnak, hogy megépítette ezt a pályát, és végre kezdünk felzárkózni a Nyugat-Európai országokhoz. Sokat lehet itt tanulni és fejlődni, főleg, ha kissé fogósabb lenne a talaj. Nagyon szép rendezett a környezet is, tusoló, áram és kemping is van. Köszönöm a lehetőséget, hogy az OXXO csapat tagjaként részt vehettem egy ilyen színvonalas, jó edzésen ahol, 3 pálya is rendelkezésünkre állt egész nap, és ki is próbáltam mindhármat!"