Kiss Pál Tamás a McLaren főhadiszállásán készül!

Május 26-27-én Monacóba érkezik a GP3 sorozat, mely a Forma1 betétfutamaként szerepel. Az OXXO Energy Drink támogatott versenyzője, Kiss Pál Tamás jelenleg Angliában, a McLaren főhadiszállásán, egy Forma1-es szimulátorban gyakorolja a Monacói pályát belga csapattársával együtt.



Tamás elmondta, hogy a szimulátor a McLaren második legkomolyabb szimulátora, az egyes számúba csak a két Forma1-es pilóta ülhet be, az egy teljesen külön,zárt helységben van, és még Tamás sem láthatja. Az a szimulátor, amelyikben Tamásék gyakorolnak, hasonlóan komoly szerkezet, és természetesen hasonlóan elérhetetlen egy átlagember számára, mint az egyes számú. Tamás elmondta, hogy a szimulátor tökéletesen adja vissza a valódi élményeket, behatásokat, olyan érzés benne ülni, mintha élőben vezetne a pályán. Ugyanúgy lehet érezni benne a gyorsulást, a különböző erőket, a féktávokon a lassulást, és még a kanyarban is tökéletes a szimuláció, hiszen a bukósisakot annak megfelelően nyomja a gép különböző irányokba, hogy milyen erőhatások érnék valódi körülmények között a pilótát...



Azt gondolom, egy ilyen szimulátort vezetni sokunk álma, de Tamás nem a szórakozás miatt van ott, hanem hogy tanulja, gyakorolja a Monacói pályát, ahol eddig még nem versenyzett, és készüljön a jövő heti versenyére! De hogy ő is adjon valamit a McLarennek, sokat segít a szimulátor fejlesztésében, hiszen csak vérbeli pilóták tudják elmondani a kezelő mérnököknek, hogy mi az, ami élethű a szerkezeten, és mit nem ad vissza tökéletesen a gép. Tamásnak ebben jó érzéke van, a mérnökök legutóbb már megtapasztalták ezt, (amikor Tamás a GP3 Silverstone-i tesztje után volt náluk), így örülnek neki, ha az OXXO Energy Drink pilótája vezet náluk.

Hajrá Tamás, hajrá OXXO!

bruno

     






Feliratkozás Leiratkozás

Az OXXO Energy Drink versenyzői a piros napokon versenyeznek.



Május 2013
KeSzCsSzVa
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  


Június 2013
KeSzCsSzVa
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930


Július 2013
KeSzCsSzVa
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031